Macsi Sándor

Pethes Katalin

Szabó Gyula

Modé János

anyáknapja

Csányi János

Dr Dobos László

Brecher László

Bordás Tibor

Barta Ferencné

Bordás Józsefné

Fehér Gábor

Mozsár László

Lengyel Sándorné

Tősér László

Fehér János

Guba Béla

Macsi Sándor, 1926. január 14. Nyírábrány

Macsi Sándor 1926. január 14-én született Nyírábrányban, egy református paraszt család negyedik gyermekeként. Két lány és egy fiú testvére volt. A bátyja sajnos még kiskorában meghalt, így érthető, hogy a legkisebb gyermeküket, aki ráadásul fiú is volt, a szülők kényeztették. Sajnos gyenge fizikumú, beteges kisgyermek volt, ezért a szülei életútját megtervezték, elhatározták, hogy taníttatni fogják, mert fizikai munkára nem is nagyon volt alkalmas.

Elemi iskoláit Nyírmártonfalván végezte, 5 osztályt járt, majd négy éves polgári iskolával folytatta a Debreceni Református Kollégiumba. Ezután szüleivel közösen úgy döntött, hogy tovább tanul, s beíratták az öt éves tanítóképzőbe. Középfokú iskoláit jó eredménnyel végezte. A tantárgyak közül kedvelte:…. az irodalmat, mert fejlesztette a szépérzékét, esztétikai igényét, a…. matematikának a logikai részét, mert a logikus gondolkodást szerette, … rajzot, mert fejlesztette az alkotóképességét, segítette az önkifejezést, a …..testnevelést, mert kielégítette a mozgásigényét, nagyon szerette a magasugrást, ….a földrajzot, mert egy elmaradott falusi kisgyermek számára világismeretet nyújtott.

Felsőfokú tanulmányait levelező tagozaton folytatta a Szegedi Tanárképző Foiskolán. Abban az időben más rendszer volt. A nyári szünetben négy hetes bentlakásos tanfolyamon professzori eloadást hallgattak, szemináriumokon vettek részt, s mintegy félkatonai szellemben tanultak.

Csak a diplomáját kapta Szegeden, mert korábban a képzéseket egy-egy helyhez kötötték. A földrajz, biológiai szak elsőévét Pécsen, a másodikat Debrecenben végezte, harmadik évtől pedig Szegeden fejezte be.

Hasonló módon szerzett diplomát rajzból, Szegeden tanult, gyakorlaton elsoévben Baranyó Sándor szolnoki festomuvésznél, a második évben pedig az Országos Pedagógiai Intézetben Blaskó János festomuvésznél Budapesten volt.

Felsofokú rajztanári diplomáját Budapesten a Képzomuvészeti Foiskolán Balog Jeno festomuvész keze alatt szerezte.

Felsofokú tanulmányaiban a természet szeretete, a könyvtári olvasmányai és az ismeretszerzési vágya motiválta.

A tanítóképzo elvégzése után, amely középfokú végzettség, Tiszavárkonyba került kántortanítónak. Ez plusz munkát jelentett, hiszen a hétvégekre, ünnepekre, esküvokre, temetésre is készülnie kellett.

Ezt követoen betegsége miatt áthelyezését kérte más megyébe, lehetoleg hegyvidékre. Így került a Mátrához közel Ágóra, 1951-ben, ahol az iskola még Jászárokszálláshoz tartozott.

1952-ben a szomszédos községbol, Pusztamonostorról elment az igazgató, s a jászberényi felettes szervezet ot helyezte át igazgatónak. 1954-ig, mert ekkor elment az ágói igazgató, Pusztamonostorra meg más jelentkezo is akadt, így visszahelyezték most már Jászágóra iskola igazgatónak. 1977-ig töltötte be ezt a tisztséget.

1975-ben a községi tanács címzetes /örökös/ igazgatónak nevezte ki. A közigazgatási átszervezés során 1977-ben körzetesítették az általános iskolát, Jászárokszálláshoz csatolták, így ot is behelyezték. Az iskola összevonásával nem értett egyet, ezért nem vállalta a jászárokszállási ált. iskola igazgatását. Helyettesként dolgozott 1986-ig, nyugdíjba vonulásáig.

Összesen négy munkahelye volt élete során. Volt állami tanító, általános iskolai tanár, általános iskolai igazgató és általános iskolai igazgatóhelyettes. A változás, a legelsot kivéve, mindig a felettes szervnek engedelmeskedve történt.

Voltak választott tisztségei:

így szakszervezeti bizalmi,

hosszú évekig volt a Községi Hazafias Népfront elnöke,

tanácstagként is képviselte a lakosságot,

volt községi párttitkár, amikor ezt a feladatot kapta.

Felnott évei során mindig baloldali gondolkodás vezérelte, melyhez máig huséges maradt.

Hivatásából eredo céljait elérte, hiszen embereket indított el az életük pályáján, tudást, emberséget tanított, „s más millió dolgot”, hogy ot szó szerint idézzem. Valóban, természetismereti tudását az iskolán kívül, a TIT szervezetén keresztül osztotta meg másokkal. Igazgatói muködése alatt nagy gondot fordított a szülok oktatására, nevelésére, tájékoztatására, így nem maradhatott el a Szülok Akadémiája sorozat. 1962-tol nagy lelkesedéssel és nem kevesebb szakértelemmel szervezte és irányította a felnottekbol álló honismereti szakkör munkáját, s megalapozta a helytörténeti és iskolatörténeti gyujtemény alapjait, amely 1981-tol rendezett állapotban látogatható, megelozve ezzel több jászsági települést. Sokat munkálkodott azon, hogy a jászágói középkori templom ásatása megtörténjen, s naponta látogatta a Dr. Selmeczi László által vezetett kis régész csapatot.

A fiatalok meg is emlékeztek róla:

Joó Péter tollából:

„Dinnyét hozott, cukrot adott, cserébe egy követ kapott.

O nem a falusi kántor, az o neve Macsi Sándor!”

Ugyancsak ettol az idotol, 1962-tol tagja az Országos Földrajzi Társaságnak, akikkel közösen még mindig ismerkedik egy-egy tájegységgel.

1976-ban Jászágóért emlékéremmel ismerte el a községi tanács a településért végzett önzetlen munkáját. Mint már említettem a következo évtol Jászárokszálláson tanított, s ott is folytatta közösségi munkáját. 1986-tól részt vett az Árokszállásiak Baráti Körének szervezésében, melynek alakuló ülésén elnökhelyettesnek választották. Szerkesztette az ÁBK. újságát mindaddig, amíg a város hivatalos havi lapja, a Jászvidék meg nem jelent. Szorgalmazta az árokszállási nagypolgári jász-ház vásárlását, berendezését. Sokat tett a jász hagyományok felkutatásáért, feltárásáért, megorzéséért.

Támogatta másokkal együtt a jász-bálok újraindítását, a jász-kapitány, mint társadalmi tisztség megújítását, a jász-muvészek összefogását, életútjuknak feldolgozását, emlékkiállítások rendezését. Maga is közel áll a muvészetekhez, több festményében, rajzában gyönyörködhettünk. Rendszeresen részt vesz Jászapátin a JAK táborban.

l992-ben kezdeményezésére megalakult az Ágóiak Baráti Egyesülete, melynek alapító tagja volt, s munkáját elismerve, a baráti egyesület késobb tiszteletbeli elnökévé választotta, s 1992 óta folyamatosan szerkeszti az Ágóiak Baráti Egyesületének hírlevelét. Ezt követoen segített a FÉBE /Fényszariuak Baráti Egyesülete/, a pusztamonostoriak egyesülete, s legutóbb a jászkisériek baráti egyesülete alakulásában, tanácsokkal, bíztatással, jó szóval. Jó kapcsolatot tart a helytörténeti, honismereti szakkörökkel, nem csak a Jászságban, hanem a Jászságból kirajzottak egyesületeivel is.

A Jászok Egyesülete, illetve A Jászságért Alapítvány kuratóriuma a jászágói helytörténeti és iskolatörténeti gyujtemény létrehozása és három évtizedes fejlesztése érdekében kifejtett önzetlen munkájáért neki ítélte a Jászságért Díjat 1993-ban.

1996-ban arany diplomáját vehette át, szerényen, mint mindig, észre sem vettük.

Jászágó Község Önkormányzata a jelenlegi legnagyobb kitüntetéssel ismerte el munkáját, Jászágó Díszpolgára címet adományozta Macsi Sándornak 2002-ben, a településünk 50 éves évfordulóján, aki képekben és írásban rögzítette a település eseményeit 1952-tol 1977-ig, falukrónika címmel.

Az Ágóiak Baráti Egyesülete és a Jászágói Önkormányzat együttesen kezdeményezte a „Falvak Kultúrájáért Alapítvány”-nál munkájának elismerését, s másokkal együtt a „Kultúra Lovagja” kitüntetést adományozták neki, 2003. januárjában a kultúra napján.

Sohasem volt tétlen, jelenleg az ÁBE- tájház átalakításán, berendezésén dolgozik.

Az iskolatörténeti gyujteményben olvastam az igazgató úr által választott idézetet József Attilától:

„Mert mi teremtünk szép, okos lányt és bátor értelmes fiút,

Ki oriz belolünk egy foszlányt, mint nap fényébol a tejút.”

Azt hiszem, hogy rá vonatkoztatva igazán igaz lehet ez az idézet, hiszen magánéletét mindig háttérbe helyezve, dolgozott mások boldogulásáért, s így jutott el a szép korhoz a 80. születésnaphoz, valamennyiünk örömére.

Az Országos Honismereti Szövetség 2006. július 3-án Szekszárdon adta át számára a Bél Mátyás emlékplakettet, elismerve eddig végzett honismereti tevékenységét. A díjra a JNSZ. Megyei Szövetség terjesztette fel.

Gratulálunk!

Isten éltesse sokáig!
                                                                            vissza

Pethes Katalin Jászárokszállás, 1934. július 13…..

Taníttatásáról a nővérei döntöttek, mert nekik nem volt módjuk a tanulásra. Segítették abban, hogy tovább tanulhasson, a költségeket ők biztosították. Jól tanult, ezért tandíjmentes volt, csak a kollégiumi ellátásért kellett fizetni. A középiskolát jeles érettségi vizsgával zárta, majd egy éves tanítóképzőbe járt, melyet szintén jeles képesítő vizsgával fejezett be. A matematika, fizika tárgyakat szerette, mert ezekhez volt érzéke.

Gyakornokként Tiszaszentimrén dolgozott egy évet, hatvanas osztálylétszámot kapott a harmadik osztályban. Majd mint tanítójelöltet helyezték Jászágóra és huszonöt évig tanított itt. Szakos tanár hiányában mindig a felső tagozatban tanított, s hogy meglegyen hozzá a végzettsége, jelentkezett a főiskolára. Felsőfokú tanulmányait Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolában folytatta, de már felnőttként, levelező tagozaton, a nyári szünetben. Kedvenc tantárgya továbbra is a matematika volt, azonban mégis a magyar szakot választotta, mert ezt vélte a legkönnyebbnek.

Technikát is oktatott, és gyakorlatban is kipróbálták a tanultakat a diákok, s remélem, nem sértem meg, ha egy kedves emléket felidézek, melyet maga mesélt korábban: a lányokkal gyakorlati órán paprikás krumplit főztek. Kissé elméretezték az adagot. Egy nagy lábassal maradt másnapra is. Reggel feltették a nagy fekete vaskályhára, kicsit megmelegítették, s körbe állták, úgy ették jóízűen. Hát szerencse, hogy akkor nem ellenőrzött még az ÁNTSZ.

Egy időben részt vállalt a felnőtt képzésben is, a szülők iskolájában, amely még közelebb vitte az emberekhez.

Az iskola körzetesítésével elkerült Jászárokszállásra, ahol napközis nevelő volt még 12 évig, ezután nyugdíjas lett, de még így is bejárt két évig a gyerekekhez. Gyakorlatilag élete során két munkahelye volt. Mindenhol jól érezte magát, mert jól kijött a kollégáival, nem volt soha összeférhetetlen. Dolgozott tanító, tanár, igazgatóhelyettes, napközi-otthon vezető, napközis munkaközösségi vezető munkakörökben, valamint dolgozott egy ideig a művelődési otthon vezetője, igazgatójaként is.

Választott tisztségei a következők voltak: tanácstag, (tanácselnök helyettes volt hosszú időn keresztül, a közigazgatás átszervezéséig), tagja volt a nagyközségi közös tanácsnak, járási pártbizottsági tag, megyei tanácstag, és a rendszerváltás után önkormányzati tag volt 1998-ig. Ebben az időben korelnök volt az önkormányzatban. A pedagógiai munkájában a tervezett célját sohasem tudta elérni, mert egy tanár mindig többet szeretne, mint amit elért, azonban ez nem csak rajta múlik, mondta egyik beszélgetésünk alkalmával. Elégedett volt tanítványaival, mert többségükben nagyszerű felnőttekké váltak, megállták a helyüket.

Hosszú ideje, mondhatom több évtizede (közel negyven éve), vezeti, irányítja a kézimunka szakkör munkáját. Évente bizonyítják, így most is, hogy mivel foglalkoztak egy télen át. A közös foglalkozás lehetőséget ad a művelődésre, egy-egy tájegység kézimunkájának megismerésére is.

A község többször is elismerte munkáját, s oktatási tevékenységét arany diplomája is bizonyítja.

Úgy is, mint szülő, úgy is mint az önkormányzatunk tagja, valamennyiünk nevében köszönöm a nekünk adott éveket! Köszönöm a lelkiismeretes munkát! Köszönöm, hogy gyarapította, növelte a szakma, a pálya, a településünk hírnevét. Ismereteivel, emberségével gazdagított bennünket évtizedeken át. Köszönöm a barátságát.

Az élete során végzett munkájáért, a sok évi tanításért, a településen végzett közösségi tevékenységért Jászágó Község Önkormányzata 42/2006.(VII:25)sz. határozatában JÁSZÁGÓ KÖZSÉGÉRT kitüntetésben részesíti.

Jászágó, 2007. február 8.. Mozsár Lászlóné

                                                                                                                              vissza

Szabó Gyula 1929. március 9. Jászárokszállás……

Szabó Gyula, 1929. március 9-én született Jászárokszálláson, egy római katolikus család második gyermekeként. Hárman voltak fiúk testvérek. Elemi iskoláit, négy elemi osztályt Jászárokszálláson végezte. Jól tanult, így polgári iskolába íratták, amely akkor középfokú képzés volt, de nem volt egyenlő a gimnáziumi végzettséggel. Szerette a számtant, fizikát, testnevelést, éneket.

A szülői nevelésben az édesapjáé volt a meghatározó, akinek nagyon fontos volt a hazafias, a hazaszeretetre való nevelés. Katonás nevelésben részesítette, de nagy-nagy szeretettel vette körül. A polgári iskola befejezése után szinte természetes volt, hogy hadapród- iskolába jelentkezett, azonban nem vették fel, mert a polgári iskolai végzettség ehhez kevés volt. Magánúton leérettségizett, és újra jelentkezett, s sikeresen felvételizett a választott katonai képzésre. Tanulmányait Marosvásárhelyen folytatta.

1944-ben frontsáv lett Marosvásárhely, az iskolát elhelyezték Dél-Erdélybe, majd kiegészítették velük az ottani hadsereget. Amikor a kisegítő sereg megérkezett, az iskolát az ország nyugati részébe, Vasvárra költöztették. 1945. januárjában iskolaparancsnokát Altardy ezredest kísérte Budapestre, ahol sajnos fogságba esett. Ifjú kora miatt azt hitték, hogy önkéntes, s nehezen tisztázódtak a körülményei, míg végre május 9-én elengedték az oroszok fogságából. Folytatni szerette volna katonai tanulmányait, azonban ezt a képzést megszüntették.

Különbözeti vizsgát tett két év anyagából és felvételt nyert Egerben a Római-katolikus Tanítóképző harmadik évfolyamára. Tanulmányinak ilyen irányú folytatását a kényszer szülte. Azért jelentkezett ebbe az iskolába, mert korábban a bátyja is ide járt. Nagyon vegyes társaság járt ekkor ebbe az iskolába, volt ki orosz fogságból, volt, aki amerikai fogságból került ide. Korban is nagyon vegyesek voltak a tanulók, szinte a gyermekkortól a 28-30 évesekig tanultak együtt. Nem nagyon alakult ki közösség, barátság.

Mint korábban említettem szerette az éneket, a zenét, s szabadidejét ezzel töltötte, az egri Korona étteremben saját zenekarával zenélt, az iskola hozzájárulásával. Tanulmányait befejezve a Jászárokszálláshoz tartozó Négyszállásra került tanítani, majd Jászágó önállóvá válása után az iskola Jászágóhoz tartozott. A házassághoz vezető párkapcsolata 1950-ben igen emlékezetes módon kezdődött. A tanév kezdete előtt az iskolába igyekezett átvenni a dolgokat az elődjétől. Félúton összetalálkozott egy piros pettyes kartonruhás lánnyal, hölggyel, aki megkérdezte, hogy merre van a négyszállási iskola. Miért érdekli kérdezett vissza, mire azt a választ kapta, hogy én vagyok az új tanítónő. Bemutatkozott, hogy ő pedig az új tanító. 1952. június 26-án kötöttek házasságot, azóta is együtt élik életüket. Isten éltesse Önöket még sokáig! 1956-ban lányuk született, Enikő.

A négyszállási iskolában megszűnt a felsőtagozatos oktatás, így átkerült a Gyarokparti iskolába. Megszűntek a tanyai iskolák, s bekerült tanítani a falusi iskolába. Később beköltöztek Jászágóra a családi házukba. Majd a jászágói felsőtagozatos oktatás is megszűnt, ő ugyan maradt az alsó tagozatban, de az irányítás Jászárokszállásra került. Sajnos úgy hozta a sorsa, hogy valami mindig megszűnt körülötte, az élete, a munkája során, ő azonban töretlen maradt. Mindig elérhető célokat tűzött maga és diákjai elé, szerette a gyerekeket. Sokszor ütközött a tanfelügyelőkkel, mert gyakran túlzott elvárásaik voltak. Ennek kapcsán szeretnék egy kis emléket felidézni. Fiatal kis kolléganője nagyon izgult, mert tanfelügyelő érkezett. A következő szavakkal nyugtatta: „nem baj, ne izguljon, a tanfelügyelő elmondja az elvárásait, kifogásait, maga meg itt marad és megtanítja a gyerekeket írni, olvasni, mert

azt magának kell „.

Voltak választott tisztségei, MHSZ titkár, tanácstag, sportegyesület elnöke, s legutóbb önkormányzati tag, polgármester. Az iskolai oktatáson kívül mindig végzett valami mást is. Az MHSZ-en belül nem csak a lövészeket irányította, de tanított közlekedés ismeretet elméletben és gyakorlatban is. Sokáig vezette a művelődési házat, szervezte a község kulturális életét. Oktatott zenét a gyermekeknek. Igen sokoldalúan képezte diákjait.

Nyugdíjas pedagógusként a falu polgármestere volt három cikluson keresztül. Sokat dolgozott a település fejlődéséért. Lehet, hogy fiatalon hivatásul a katonaságot szerette volna választani, ami ugyan nem teljesült, de a katonaság szelleme cselekedeteiben mindig érvényesült. Nem ismert lehetetlent, szinte fáradhatatlan volt. Ma már visszavonultabban él, csak a Népdalköröseket kíséri el a fellépésekre, s őszinte kritikát is mond nekik.

További méltatás helyett csak megköszönném, amit kaptunk a polgármester úrtól. S köszönöm, amit kapott a falunk: amit kaptak a nálam idősebbek, kaptak kortársaim, s kaptak az utánam jövők.

Az élete során végzett munkájáért, a sok évi tanításért, a település irányításáért Jászágó Község Önkormányzata 41/2006.(VII:25)sz. határozatában JÁSZÁGÓ DÍSZPOLGÁRA címet adományozta Szabó Gyula úrnak.

Gratulálunk és jó egészséget kívánunk!

                                                                                          vissza

Modé János, 1953. március 30. Jászágó……….

Modé János 1953. március 30-án Jászágón született, paraszt szülők negyedik gyermekeként. Nagy volt az öröm, hogy három lány után fiú született, és a kis Jancsika mindenki kedvence lett a családban. Az általános iskola nyolc osztályát Jászágón végezte, majd ezt követően Jászberénybe a 606-os sz. Ipari és Szakmunkásképző iskolában tanulta a kőműves mesterség elméleti részét, a gyakorlatit pedig, Jászárokszálláson az Építőipari Ktsz-ben. Kis korától kezdve kőműves akart lenni, már általános iskolás korában sárból épített kis házikót. Tehát gyermekkori álma teljesült, amikor 1970-ben sikeres vizsgát tett. A helyi termelőszövetkezetben talált munkát. Köztudott, hogy a termelőszövetkezet egy időben nem tudott fizetni, s ekkor úgy döntött, hogy megpróbál „maszek”-ként megélni, így iparengedélyt váltott. Keze munkáját a községünkben sok-sok lakás és középület, az iskola, a templom őrzi.

Közben megtalálta a párját, s 1978-ban házasságot kötött Debreceni Annával. A nyolcvanas évek elején építkezésbe kezdtek, s végleg letelepedtek Jászágón. 1982-ben nagy öröm érte, hiszen megszületett első kislánya Anikó, majd 1984-ben pedig Szilvia. Titkon ugyan kisfiút remélt, de apai szeretetét ez nem befolyásolta. Akkoriban azt mondta: „nálunk ha mosás van, három bugyi, egy gatya van kiterítve, de az a fontos, hogy egészségesek”!

Közben a nyolcvanas évek végén, a községbe települt egy kis faipari üzem. A község akkori vezetői többek között őt javasolták vezetőjének. Kevés gondolkodás után elvállalta, így a szakmáját csak másodállásban végezte. Körülbelül 10 évig, 2000. szeptemberéig irányította a Kaptafa üzemet. Munkatársaival jó viszonyt alakított ki, ha a munka úgy kívánta ő is beállt a gép mellé.

Elérkezett 1990, a rendszerváltás ideje, amely mindenkinek új, ismeretlen volt. Szeptember 30-án önkormányzati képviselőket és polgármestert választottak. Környezete biztatására ő is elindult az önkormányzati választáson, s képviselőnek választották, s mivel a legtöbb szavazatot kapta, így alpolgármester is lett.

Közben a kőműves szakmában is képezte magát, s 1992-ben mestervizsgát tett, és valóban kőműves mester lett, azonban az iparát továbbra is szüneteltette.

Három cikluson keresztül volt képviselő és alpolgármester, a 12 év alatt szinte minden ülésen részt vett, sok-sok véleménnyel, javaslattal élve, mindig a település előbbre vitelét segítette.

Különösen nehéz volt az utolsó év, hiszen valamennyien tudjuk, hogy betegség miatt hosszasan helyettesítenie kellett a polgármester urat.

Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk… Emberek vagyunk, tehát embermódra és az emberek között élünk. Embermódra élünk, ha igazságosan élünk. Ha minden cselekedetünk és szavunk alján az a szándék van: nem ártani, segíteni az embereknek.

Modé János segítségére mindig számíthattunk, anyagi és természetbeni segítségére is.

Az önkormányzat által a helyettesítésért megállapított tiszteletdíjának felét felajánlotta a falunapi rendezvények támogatására, azóta is minden évben kapunk a családjától segítséget, támogatást.

Amikor a Kaptafa üzem megszűnt, újra kiváltotta a működési engedélyét, és kőműves mesterként dolgozik a mai napig is.

2002 őszi választására már úgy határozott, hogy nem indul az újabb választáson, mert a munkája mellett 12 évig végzett társadalmi tevékenységben elfáradt.

Mindig szerette a sportot, különösen a labdarúgást, fiatalabb korában focizott is. Az aktív sport után pedig munkájával segítette a sportolókat, hiszen sokáig tagja volt a sportegyesület vezetőségének.

Az eddig végzett munkájáért, a három ciklus alatt végzett közösségi tevékenységért Jászágó Község Önkormányzata 43/2006.(VII:25)sz. határozatában JÁSZÁGÓ KÖZSÉGÉRT

kitüntetésben részesíti.

                 
                                                                                   vissza 

Jászágói édesanyák boldogságos napja

Édesanyának lenni mindennapi bizonyítás, de elérkezik május első vasárnapja, anyáknapja elérzékenyülve fölelevenítjük a mindennapokból született emlékeket, örömteli napokat, perceket egy csokorba szedjük lelkünkbe, hisz erre valók az ünnepek. A jászágói általános iskolás gyermekek május 6-án vasárnap 17 órai kezdettel, várták anyukájaikat a tornaterembe anyáknapi köszöntőjükkel. Tanítóik, tanáraik nagy gondossággal segítették, állították össze a megható műsort. A gyerekek versei, dalai minden édesanya szívét megérinthette és az átadott egy - egy szál virág üzenete: milyen jó hogy vagyunk egymásnak.

Az óvodában május 7-én hétfő délután került megrendezésre ez a szép megemlékezés. A kisebbek is nagy átéléssel adták át az édesanyáknak a szellemi, - lelki - , és saját készítésű ajándékaikat. Az óvodai pedagógusok is mindig ügyelnek, hogy ez a nap mélyen gyökeret eresszen a gyermekek lelkében, hogy a köszöntőjük megható légkörben boldoggá tegye az édesanyákat.
Dobosné Peredi Beatrix                                                          vissza 

Nagyapám Csányi János ……

Szeretném egy tipikus szorgalmas jász család történetét leírni. Felejthetetlen nagyszüleim emlékére. Nagyapám Csányi János. Született 1899-ben. Nagyanyám Petró Mária, született 1901-ben. Nagyapám nagyon életre való, eleven gyermek volt. Sajnos 16 éves korában be kellett vonulnia az osztrák hadseregbe és a harctéren találkozott össze az édesapjával, akit már sokkal régebben elvittek katonának. Amikor hazaérkezett Jászárokszállásra, már fiatal legény volt. Sétáltak a korzón a legények meg a lányok. Egyszer nagyapám karon kap egy szép lányt és azt mondta: ő lesz a feleségem! Nagyanyám azt válaszolta: mit akarsz te kis taknyos? Még a moziba se mennék el veled! Nagyapám addig udvarolgatott, hogy összeházasodtak. Ezt gyakran emlegette az évek során: ugye édasanyja a Jézuskához meg csak eljöttél velem. Született 11 gyermekük. Hat fiú, akik mind meghaltak csecsemőkorukban és egy 6 éves, okos kislányuk agyhártyagyulladásban halt meg. Maradt 4 leány gyermekük Mária, Anna (az én édesanyám), Viktória (a vízkeresztanyám) és Gizella (a bérma keresztanyám). 1931-ben ők is elmentek sok jász családdal együtt a Tolna megyei Muth pusztára. Először uradalomban dolgoztak. Utána kaptak 12 hold földet, szép tanyát építettek, tele gyönyörű gyümölcsfákkal. Lovuk, tehenük és mindenféle jószáguk volt, amivel a földet megművelték. Amikor Aczél József apát úr meglátogatta a kitelepült Árokszállásiakat azt mondta nagyapámnak: büszke vagyok rád Jancsi! Nyolctagú volt a család. Nagyszüleim a négy lány és nagymamám édesapja és édesanyja. Azt mondta nagyapám, hogy a négy lány többet dolgozott, mintha négy fia lett volna. Dancso sógoréknak öt fiuk és egy lányuk volt. Fösvény ember volt. Azt mondta a feleségének, hogy ne süssön annyi perecet húsvétra, a gyerekeknek. Erre Pinni néném lehozatta a padlásról a nagy kenyérsütőt és abban dagasztotta a húsvéti kalácsot. Nagyapám nem volt fösvény, ő és Harangi sógor búcsúra kifizette a sergőt, az egész falu gyerekének egész napra, de sajnos a sergő összetört a sok gyerek alatt. Disznóöléskor legalább tíz-tizenöt gyerek volt együtt a családban és a fagyos házhátuljára dobálták a hurkabelet, ha odafagy, akkor már tiszta. Azt mondta Dancso sógor Mari nénémnek: Mári, ne pánvádlis pogácsát süssél már, hanem kézzel szaggasd, mint édesanyám csinálta. A nagyszüleimet is elérte a szülőföldre való honvágy. Nagyapám édesanyja azt írta: Jani fiam ha Aczél József apát úrnak nem szégyen visszajönni Jászárkszállásra, ti is hazajöhettek. Haza is költöztek. Nagyapám sírásó lett az Árokszállási temetőben. Jött a front és nem a pénz számított, hanem az, hogy egy halottember se maradjon a föld tetején. A Takarékszövetkezet melletti Emlékmű alá egész éjszaka a holtakat hordták a közös sírba. Amikor elmúlt a háború nagyapám azt mondta a komáinak: „Halljátok –e komáim! Hát csak úgy lenne az a jó, ha előre kifizetnétek a temetéseteket, mert az volna a biztos! Utána tőlem, száz évig is élhetnétek.” Mari néném Dr. Nagy Rezső állatorvosnál dolgozott. Édesanyám Ficzek gyógyszerészéknél. Keresztanyám először Thyel Bernát iskolaigazgató úréknál, utána Bogdán gyógyszerész úréknál dolgozott. A bérma keresztanyám varrónőnek tanult. A háború utáni nehéz időkben mind a négyen férjhez mentek. Nagyapámék kiköltöztek Jászágóra, egy házban laktak a vízi keresztszüleimmel, a felejthetetlen keresztanyámmal Viktóriával és a még ma is élő 83 éves Juhász József keresztapámmal, ahol az unokák előtt az ajtó éjjel nappal nyitva állt. Nagyon sok szeretet, finom ételek, anekdóták és mesék, népdalok gyönyörű világában telt a gyermekkorunk. A disznóvágáskor még szalmával perzselték a disznót. Az unokák rakhattak kis tüzet, de néha nagyobb volt, mint a felnőtteké. Amikor elvégeztünk hazamentünk, megetettük este a jószágokat. Tiszta ruhát vettünk, úgy mentünk vissza a vacsorára. Addigra már drága keresztanyám megsütötte a kemencében a hájas édes süteményt, a friss leveles tepertős pogácsát, a hurkát, kolbászt. Megvacsoráztunk, s jöttek a gyönyörű népdalok. Nagyapám nótája: A Maros menti fenyves erdők aljába, Söprik a Pápai utcát, Kerek ez a zsemle, édesapám nótája: Betyár gyerek az erdőbe, Magasan jár a fiastyúk az égen. Keresztanyám nótája: Akácos út, Kéknefelejcs. Mire mindenki nótáját eldaloltuk hajnal 3-4 óra lett és mindenki nyugovóra tért. Lassan az unokák is megnőttek. Én is férjhez mentem, született négy leány gyermekünk. Azt mondta édesapám: Hallod-e anyja! Pénzt nem tudunk nekik adni, de fogjuk meg az unokák kiskezét, hogy a szülők dolgozni tudjanak és nyugdíjuk legyen. Amikor férjhez mentem azt mondta a férjem, hogy ő Jászágón szeretné leélni az életét, a rokonok és családjai körében. Jászágó egy üdülő falunak is megfelelő kis tiszta község. A Jóska testvérem is azt mondta, hogy nyugdíjas korára le akar költözni Ágóra. Itt szeretné idős korát a madarak, a csend, az ibolyával teli levő faluban leélni. Aki igényli, minden lehetősége megvan a kultúrára, a népdal, a sport, a kézimunkázásra, a hagyomány ápolására. Van egy népdalkörünk, 11 éve működik. Sajnos sok a nyugdíjas, idős ember. A fiatalok máshol járnak felsőbb iskolába. Így nagyon nehéz a fiatal utánpótlás. Van nekünk egy idős Igazgató bácsink: ő Macsi Sándor, aki iskolamúzeumot gyűjtött össze, kezdve a zugiskoláktól. Még a mi időnkben a pedagógusok reggel 8-tól du. 4-ig egyfolytában tanítottak bennünket, munkára, erkölcsi tartásra, művészetismeretre. Arra nagyon büszke vagyok, hogy a több ezer gyermek közül, akit tanítottak 30 fős osztályokban, az 5 ujjam sok, amennyiből haszontalan ember lett volna. A lányaim már majdnem mind férjhez mentek. A vejeim közül a legkedvesebb Pethes Kálmán, aki a munkája mellett kollégáival együtt hat éve megalakította a Parázs Hagyományőrző Egyesületet. Tíz éve a Görbe János Színjátszó Egyesület egyik alapító tagja. A Civil Fórum alelnöke. Munkatársaikkal együtt sokat tesznek Jászárokszállás kulturális életének fejlődéséért.

Gulyás Gáborné

Jászágó, Hunyadi u. 65.sz.                                                   vissza 

Dr. Dobos László, Budapest, 1952. május 26…………

Dobos László 1952. május 26-án született Budapesten, a Dobos és a Molnár család sarjaként.

Apai nagyapja Dobos Alajos, nagymamája Nagy Erzsébet, anyai nagyapja Molnár István nagymamája Kaszab Mária. Édesapja Dobos László Pál, édesanyja Molnár Mária. A jászágói Dobos és Molnár család egyszerű tőzsgyökeres ágói paraszt család volt. A gyermekeik azonban elhagyták Jászágót, Budapestre költöztek, s az apuka az iparban, az anyuka az egészségügyben talált munkahelyet. Dobos László gyermekkorában főleg az iskolai szünetekben, sokat tartózkodott Jászágón a nagyszülőknél. Talán tartását, határozottságát, pontosságát ők is erősítették. Már egészen fiatalon hozzászokott a pontos munkához, mindent megtett azért, hogy a taníttatás költségeit csökkentse.

Érettsági után felvételt nyert a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, melyet 1976-ban fejezett be, mint közgazda. Ezt követően az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészeti Karán szociológus, majd 1994-ben a Külkereskedelmi Főiskolán szaküzemgazdász képesítést szerzett, kiváló eredménnyel.

Időközben családot alapított és 1979. október 24-én feleségül vette Schmidt Juliannát. Két gyermekük született Eszter és Péter. Már mind a ketten felnőtt korúak.

Dr. Dobos László kötődése mindmáig megmaradt a Jászsághoz, s természetesen Jászágóhoz is. Házat vásárolt Jászágón, amelyet felújított. A helyreállításhoz felhasználta a korábban megvásárolt Dobos nagyszülők házának anyagát is. Sokat tett a Jászságért, kitartó munkával szervezte másokkal együtt a Jászok Egyesületének civil szervezetét, mely már tizenhét éve működik, megalakulása óta ügyvivője, majd „A Jászságért Alapítványt”. Segítségével került sor a Jászság történetét érintő könyvek új kiadására, vagy jöttek létre újabbak, pl.: Korniss Péter Jászságról szóló fotóalbuma, vagy a legutóbbi „Az én Jászságom”c. Szále László kötete. A Jászok Egyesületének munkáján keresztül mindig segítette a jász településeket, akár a Jászságban vagy az innen kirajzottakat is. Nevéhez kapcsolódik a Jász dalostalálkozók, a Jász világtalálkozók évről-évre történő rendezése.

Jászágót, mint a többi jász települést, a Jászok Egyesületén keresztül is, és magán emberként is sokszor támogatta. Társrendezője volt a falunapi rendezvényeknek, támogatta a civil szervezeteket. Áldozott a helytörténeti gyűjtemények kialakítására, az általunk „Ágói Öregház”-ként avatott tájházra. Segítségével került sor „Jászágó rövid története” c. füzet kiadására, vagy a település fotózása, és képekben történő megjelentetése. Többször is támogatta adományaival a községi könyvtárat. Évek óta jutalmaz a tanév végén egy, a tantestület által javasolt kis diákot. Többször előfordult, hogy kis csomaggal megjelent a községházán, egy-egy füzet, napló, naptár került elő belőle. Legutóbb pedig a jászágói iskolakápolnáról Molnár János által készített képet hozta az Önkormányzatnak.

Elsőként szervezte meg a Dobos család találkozóját, s folytatta, melyek igen sikeresek voltak. A legelsőn is közcélú felajánlást tettek, az ellopott temetői harang pótlására.

Dr. Dobos László 2002 október 1-től dolgozik a jelenlegi munkahelyén, az egyik Országos Televíziónál, mint Elnöki titkárságvezető, majd 2007. január 1-jétől Koordinációs Főosztályvezetői beosztásban.

Felettesei szerint munkáját pontosan, lelkiismeretesen végzi. Jó munkája elismeréseként több alkalommal jutalomban részesült.

A településünkért végzett munkájáért, odaadó tevékenységéért, Jászágó Község Önkormányzata 57/2007.(VII.31.)sz. határozatában JÁSZÁGÓ DÍSZPOLGÁRA címet adományozta Dr. Dobos László úrnak.

Kérjük, hogy továbbra is a szívéhez közel tartsa Jászágót, a lehetőségeihez képest támogassa továbbra is településünket.

Kitüntetéséhez gratulálunk és jó egészséget kívánunk!

                                                                                       vissza 

Brecher László, 1943, június 30, Budapest………..

Brecher László Budapesten született 1943. június 30-án. Nős, két lányuk született, akik már felnőtt korúak. A sport szeretetére nevelték őket a családban, hiszen mind a ketten aktív sportolók.

Brecher László és családja Budapesten lakik, 1993 óta kötődik Jászágóhoz, amikor is vásároltak itt egy tanyát, s gyakran töltik itt szabadidejüket, sőt gazdálkodnak is.

Már gyermekkorában eljegyezte magát a labdarúgással. Több csapatban is játszott, így a Budapesti Építők, FTC, Kossuth KFC, Szállítók, Láng Vasas csapataiban, sorolom a teljesség igénye nélkül.

Egyesületeivel több bajnokságot is nyert, s közben elvégezte a Testnevelési Főiskolán az edzői szakot. Az utóbbi volt csapatánál edzősködött, a Láng Vasasnál, az ifjúságiaknál és a felnőtteknél egyaránt. 1993-ban amikor Jászágóra jöttek, rögtön a sportpályán találta magát és utána nem volt megállás. Először csak a kapusokkal foglalkozott, két év múlva már a felnőtt csapat edzője lett. Nagyon sok szép, sikeres évet zártak közösen. Volt egy 12 mérkőzéses sorozatuk, amikor nem találtak legyőzőre. A Magyar Kupába bejutottak a legjobb tíz csapat közé.

Azután következett egy, a sportszerető emberek számára fájdalmas szakasz, a csapat és az edző életében, amikor a negyedik helyről nem tudták folytatni a játékot, anyagi nehézségek miatt.

Azért kevés sportélet ebben az időszakban is volt, mert maga az egyesület működött. Ekkor az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára kispályás futballvetélkedőt, a Jászsági Kupát rendezték, vagy később többek kérésére a felnőttek számára ugyancsak kispályás foci kupát, a Pünkösd Kupát szervezték. Az utóbbit már csak meghívásos alapon lehet megrendezni, olyan sok a jelentkező. Brecher úr, vagy ahogyan közismerten hívjuk „Laci bácsi” ezek bonyolítását is segítette.

2006 tavaszán sok-sok lelkes játékos és a szurkolók segítségével, és csak zárójelben jegyzem meg, hogy az Önkormányzatunk, a Megyei Szövetség segítségével, újra indult a labdarúgás Jászágón, s beneveztek a 2006 – 2007 évi bajnokságra, s ötödik helyezést értek el. Folytatják a játékot a következő bajnoki évben is.

Brecher László úr az edzések mellett igyekezett mindig valami aprósággal segíteni a csapatát. Előfordult, hogy teljes felszerelést adományozott a játékosoknak. Felújították a kapukat, kialakították a pálya kerítését, a játékos kijárót elkészítették. Nem egyszer szervezett „zsíroskenyér” partit a focistáknak. Részt vállalt a jótékonysági sportbálok szervezésében, lebonyolításában. Igyekszik a településen közvetlen kapcsolatokat kialakítani, a közösségi rendezvényeket támogatni.

Az eddig végzett munkájáért, közösségi tevékenységéért az 58/2007. (VII.31)sz. határozatában Jászágó Község Önkormányzata „JÁSZÁGÓ KÖZSÉGÉRT”

kitüntetésben részesíti. Gratulálunk, jó egészséget kívánunk!

                                                                                      vissza

Bordás Tibor, 1951. október 14. Jászárokszállás

Bordás Tibor 1951. október 14-én született Jászárokszálláson, egyszerű család első gyermekeként. Édesapja Bordás Lajos, édesanyja Gulyás Margit. Nagyon örültek a kis jövevénynek, akinek három év múlva az öccse is megérkezett. Gyorsan eltelt az első hét év, és elkezdődött az iskola, ahogyan nálunk mondják ma is. Tibor nem nagyon kiemelkedő, de jó teljesítményű, szorgalmas tanuló volt. Az általános iskolai végzettséget Jászágón szerezte.

Mindig visszafogott, csendes volt, de azért nem húzódott vissza apró csínytevésektől. Előfordult, hogy az órán ne unatkozzanak, kiugrottak az osztály ablakán. Az általános iskola befejezése után lakatosnak vették fel, azonban nem vonzotta ez a szakma, s elhatározta, hogy az lesz, ami szeretne: kőműves. A Jászberényi 606-os Szakmunkásképző Intézetben 1970-ben szakvizsgát tett. Egy évet a helyi termelőszövetkezet kőműves brigádjában dolgozott, majd a 31-es számú Építőipari Vállalatnál helyezkedett el. 1973.január 3-tól 1974. december 18-ig katona volt Leninvárosban. A leszerelés után a Jászsági Építőipari Vállalatnál helyezkedett el. Megtalálta a párját, 1975. október 4-én családot alapított, házasságot kötött Szabó Katalinnal. 1977-ben született fiuk, Róbert, majd 1984-ben Tamás követte. A házasságkötés után iparengedélyt váltott, így dolgozott, kisiparos lett. Eleinte iparos társával vidéken vállaltak munkát, de néhány munkája Jászágón is megtalálható. Közösségi épületeink, intézményeink is viselik keze nyomát. Tovább képezte magát szakmájában és 1993. július 13-án mestervizsgát tett. Ma már önállóan vállal munkát, s szorgalmasan dolgozik. Az eltelt időben saját lakásukat is felépítették a Kodály utcában, amely rendezett, szép környezetben helyezkedik el, a kedves feleség szorgalmát is dicséri a szép virágos udvar. A kőműves mesterség felelősségteljes, nehéz munka. Bizony az egészséget is veszélyezteti, mondja is néha, hogy fáj a dereka, térde s az utóbbi időben többször is orvoshoz kényszerült, még azonban nem adja fel. Vallja, hogy „lehetetlenség, hogyha az alap rendetlen, fölötte rendes legyen az épület!”

Édesapja nyomdokában 17 éves kora óta aktívan részt vesz a Jászágói Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkájában, először az ifjúsági csapatban, majd negyven éven át. Folytatva felnőttként is, 1968 óta tagja ennek a közösségnek. Az utóbbi időben az egyesület elnökeként tevékenykedik. Részt vesz a csapattal a versenyeken, biztatja, buzdítja őket. Képviseli az egyesületet, s velük együtt a települést is. Ma már hasonlóan hozzá, mind a két fia tagja az önkéntes tűzoltó egyesületnek. 1981-től folyamatosan, a mai napig elmaradhatatlan segítője és résztvevője a községi rendezvényeknek. Hol rendezőként segít a zenés vagy más műsorok megrendezésében és biztosítja azok zavartalan lebonyolítását, a legtöbbször hajnalig, hiszen a zárást is meg kell várnia. Közel harminc éve nélküle nem lobban fel a tavaszköszöntő tábortűz, sőt jóindulatát kihasználva, a fiatalok a községi májusfa vágásához, vagy szállításához is meginvitálják. „Igazi mesterként”segít egy-egy rendezvény előkészítésében, legyen szó sátrak építéséről, asztalok vagy székek pakolásáról, terem díszítésről, tálalásról stb. A mai napi rendezvény sem múlhat el nélküle, hiszen közreműködésével álltak fel a sátrak, a szüreti felvonulást is segít útjára indítani, s mire körbe járjuk a falut, visszavár a rendezett termekkel.

A márciusi vihar után is szinte elsőnek érkezett, hogy hogyan tudna rajtunk, illetve a lakosságnak segíteni.

Úgy ismertem meg, hogy a munkáját végtelenül szerető, másokat tisztelő, másoknak segítő visszafogott ember. Nem szereti, ha középpontba állítjuk, most is szabadkozott, amikor azt kértem, hogy ma délelőtt ezen a rendezvényen jelenjen meg.

Mindannyian tudjuk azonban, hogy a nyugodt munkavégzéshez, a közösségi helytálláshoz, mindig a család szolgáltatja a megfelelő biztonságot. Ezért mindannyiunk nevében köszönetemet fejezem ki a Bordás család minden tagjának, hogy ezt lehetővé tették.

Mindezek után ismertetem, hogy az önkéntes tűzoltó egyesületben végzett negyven éves, valamint Jászágó község kulturális életében végzett közel harminc éves munkájáért, közösségi tevékenységéért Jászágó Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 64/2008. (VIII.5).sz. határozatában „JÁSZÁGÓ KÖZSÉGÉRT” kitüntetésben részesíti. Meghatározta, hogy a kitüntetés átadására 2008. augusztus 16-án, a falunapi rendezvényen kerüljön sor. Gratulálok, további jó egészséget kívánok.

                                                                                        vissza 

Fehér Gábor, 1929. november 16. Csány ….

Fehér Gábor 1929. november 16-án született a szomszédos Heves megyei Csányon, egy szeretetben élő, nagyszerű családba. Öten voltak testvérek, Katalin volt a legidősebb és őt követte a négy fiú, Béla, Ferenc, József, Gábor. Nagyon szófogadó, jó képességű gyermekek voltak. Jól is tanultak, különösen Gábor. Általános iskolai tanulmányait Jászágón (Ágón) végezte. Testvéreivel, valamint a Demény gyerekekkel jártak be az iskolába. A szerénységet, a segítőkészséget, a hagyománytiszteletet, a családban szokta meg. A segítségre édesapjuk korai halála (1940) miatt ők is rászorultak. A négy elemi befejezése után Jászárokszálláson polgári iskolába járt, egy rokon családnál lakott albérletben. Ezután pedig Csányon a helyi termelőszövetkezetben kapott munkát. Bérszámfejtő volt. A munka mellett tovább tanult Gyöngyösön a Mezőgazdasági Technikumban. 1964-ben szakérettségit szerzett.

A Csányi Mezőgazdasági Szövetkezetből 1967-ben a Jászágói Termelőszövetkezetbe hívták dolgozni, és jött. Közben (1965-től) a munkája mellett újra tanulni kezdett, akkori munkatársával együtt jelentkeztek és el is végezték a Debreceni Agrártudományi Egyetem általános szakát. Mezőgazdasági mérnöki képesítést szerzett, és a növénytermesztési ágazatban dolgozott. Ismereteit tovább fejlesztette és 1977-ben növényvédelmi szakmérnöki diplomát kapott. Akkor került Jászárokszállásra dolgozni, amikor a termelőszövetkezeteket összevonták. Innen ment nyugdíjba 1990-ben, de csak átmenetileg, mert sokáig visszajárt. Munkáját mindig precízen, pontosan, megbízhatóan végezte, persze ezt a növényvédelem meg is követelte. A környező mezőgazdasági szövetkezetekben is adott segítséget szakterületén, tudomásom szerint Jászfényszarun, és Jászberényben, ahol még ma is számot tartanak tanácsaira.

1984-ben házasságot kötött Beszteri Máriával, aki Jászfelsőszentgyörgyről származott. Feleségével harmonikus életet éltek, aki azóta sajnos már nem lehet velünk. Rokoni szálai azóta is kötik ahhoz a településhez, ápolja kapcsolatait az ottani civil szervezetekkel, rokonaival.

Fehér Gábor lakhelyét 1949. 12.10- e óta nem változtatta, Jászágótól lassan 60 éve választja el a megyehatár, azonban gyökerei mindig is a Jászságban voltak, amire mindig nagyon büszke. Ősei Jászárokszállásról származnak, először a mai rádióállomás környékén éltek, majd innen kerültek Csányra. Fehér Gábor munkáját, minden közösségi tevékenységét Jászágón végezte. Tagja az Ágóiak Baráti Egyesületének, Választmányának, szinte alapítása óta. Mindig támogatta munkával, anyagi hozzájárulással a településünk rendezvényeit. Szeret olvasni, tájékozott a történelmünkben, s nagyon érdekli a Jászság története. Tudását, jó előadó készségét felhasználva, szívesen tartott előadásokat a gyermekeknek akár helytörténeti, akár más jelleggel. Szakmai tanácsával mindig segítette a lakosságunkat. Családi relikviáival hozzájárult a gyűjtemények gyarapításához. Az „Öregház”-nál számíthattunk tudására, és fizikai munkájára egyaránt. Többször bemutatta a helytörténeti és néprajzi gyűjteményünket az ide érkezőknek. Ha a településünket kellett képviselni bármelyik testvér szervezetnél, nemcsak részt vett a rendezvényen, hanem el is vitte a többieket is.

Ha kértünk vagy kérünk tőle valamit, megkérdezte, pontosította, hogy mikorra hol kell lenni, és azt mondta: „jól van kicsim, ott leszek!”

Nagyon szerényen, inkább másokat támogatva végezte munkáját, látta el társadalmi tisztségeit.

Egész életével bizonyítja, hogy a kis településről, a tanyáról indulva is célba lehet érni, s azt is, hogy egy nagyszerű nő, az édesanyja indította az életútjára, s pontos munkavégzésre, helytállásra nevelte.

Többször bebizonyította, hogy nagy élettapasztalattal rendelkezik, tudását másoknak át tudja adni, lenne egy személyes kérésem is: tessék ezeket nekünk leírni. Csak a kezdet nehéz. Hátha a közelgő 80. születésnapján Gabi bácsi lep meg bennünket egy írásával.

Eddigi munkásságát értékelve Jászágó Község Önkormányzata

46/2009. (VII.28.) számú határozatában:

A jászágói felnőtt és gyermek szervezetek rendezvényeinek támogatásáért, az itt élő gazdálkodó embereknek nyújtott szakmai és emberi segítségért, a jászágói helytörténeti és a hagyományőrzés területén végzett önzetlen munkájáért
Fehér Gábort „Jászágó Községért” Kitüntető Díjban részesíti.
A díj mellé tízezer forint értékben tárgyjutalmat adományoz.

A díj átadására a Falunapi ünnepi rendezvényen 2009. augusztus 15-én kerüljön sor.

E feladatnak örömmel teszek eleget, kívánom, hogy sokáig segítse munkánkat, mindannyiunk örömére!

Gratulálok, további jó egészséget kívánok.

Jászágó Díszpolgára 2010.

Mozsár László

1939-ben született, harmadik gyermekként a családba. Szülei a ház

körüli egy hold földön gazdálkodtak, és nagyon nehéz körülmények

között nevelték 8 gyermeküket.

Lászlót az általános iskola után a Mezőtúri Mezőgazdasági

Technikumba íratták, ahol 1957-ben érettségizett.

Hazakerülve a családi gazdálkodásban segített, míg 1959 elején a helyi

TSz-ben nem kapott állást.

Képzettségéhez közelebb állt a mezőgazdasági termékek értékesítése,

ezért 1961-ben a MÉK alkalmazottja lett Jászfényszarun, és a jászság

területén. A mezőgazdasági termékek, zöldség, gyümölcs felvásárlás és

értékesítés volt a feladata. Munkája során ismerte meg élete párját, és

kötöttek házasságot.

Soha nem volt kérdéses, hogy családot Jászágón alapítanak, és itt

építik fel, rendezik be az otthonukat. Két fiút neveltek szeretetben,

szorgalommal.

1974-ben hazahívta a község akkori vezetése. A megfontolás

eredményeként az év október 15-én letette a garast a közszolgálat

mellett, amit nyugdíjba vonulásáig teljesített.

A közszolgálat nehéz, és sokszor töredelmes, de szó sincs arról, hogy

örömtelen feladat. A hatósági munka nem csak igenlő és támogató

döntésekből áll, gyakran kell kötelezni, bírságolni, s olyan

„nemszeretem” intézkedéseket megtenni, ami a rend, a közrend, és a

település érdekét szolgálja.

Mozsár László, ebbéli munkáját is következetesen, elfogulatlanul

végezte, egyenlő mércével mérve az embereket.

E kis községet úgy tekintette, mintha rá lenne bízva az itt élő emberek

sorsa, és mindvégig a jó gazda gondosságával járta körbe a települést.

Ha valamilyen kedvező jogszabályi, vagy gazdasági változást hozott az

élet, gondolatban végigvette az itt élő embereket, és tudta, kinek, mire

van szüksége. Tudta, kit, hogyan lehet és kell segíteni.

Munkája során mindig az első helyre tette a kötelesség teljesítését.

A 25 éves fedhetetlen, a köz szolgálatában, a település lakóiért és

Jászágó fejlődéséért végzett munkájáért, lokálpatriotizmusáért,

tisztességéért, és emberségéért, Jászágó képviselőtestülete a

28/2010.(V.25.) számú határozatával Mozsár Lászlót Jászágó

díszpolgárává választotta.

Örömmel és tisztelettel nyújtom át a kitüntetést. Gratulálok a

Képviselőtestület és a magam nevében.

                                                                                                                                                    vissza

Lengyel Sándorné, született Görbe Anna......

Lengyel Sándorné, leánykori neve Görbe Anna, 1938 július 17-én Jászárokszálláson
született. Édesapja Görbe József, édesanyja Bodor Margit. Nagyon egyszerű
emberek gyermeke, akik igen nagy családot neveltek, hét lányt és két fiút. Nehéz körülmények között éltek, az édesanya a gyermekek ellátásával foglalkozott, édesapjuk napszámból igyekezett megélhetésüket a lehető legjobban biztosítani,
Ez nem volt könnyű, s a gyermekek is hamar munkát vállaltak, így Anna, illetve ahogyan mi ismerjük Pannuska is hamar elkerült a háztól. Még talán hat éves sem volt, amikor libapásztor lett a Csikós családnál. Nagyon szerette a gazdasszonya, és a gyermekek is, a mai napig testvérnek szólítják egymást az akkori gazda gyermekeivel. Másik évben szintén Csikós családnál volt, de egy másiknál, Csikós János volt az új gazdája. Nagyon szerette az állatokat, s amikor a libák jól laktak, körbevették, ő pedig elaludt, és mindenki őt kereste....
Nem sokkal később megpróbálta egy gyermektelen család örökbe fogadni, de sem ő, sem a szülei nem bírták sokáig, s hazavitték.
Ősztől tavaszig iskolába járt a többiekkel, mezítláb, mint ahogyan sokan mások. Még valaki egyszer megszánta és vászoncipőt adott a lábára, persze csak az iskolába, hazafele menet minden nap le kellett vetni. Ahogyan nőtt, piacra járt Hatvanba, tejtermékeket árultak. Egyszer meggyőzte szüleit, hogy kertészkedéshez szükséges melegágyi rámákat vásárolhasson keresetéből. Édesapjával melegágyat készítettek, paradicsom palántát neveltek, s a bevétel sem maradt el, s persze az öröm sem.
Mindig vidám, jókedvű volt, szeretett énekelni, táncolni. Felnövekedve férjhez ment. Lengyel Sándor lett a párja, aki szintén szorgalmas fiatalember volt, azonban anyósa egyedül nevelte gyermekeit, özvegy és beteges volt. Néhány évig együtt laktak anyósával, és betegsége miatt gyakran töltötte mellette az éjszakát, sőt velük lakott a férje kiskorú öccse is. Egyszer aztán eljött a nap, amikor tanyát vásároltak a hevesi határban, közvetlen szomszédságban Jászágóval, s a szülői házzal. Szorgalmasan dolgoztak, eljártak a csányi termelőszövetkezetbe, részes és otthoni kertészetük is volt.
Két fiuk született, Sándor és Tibor, akiket meghitt szeretetben neveltek fel. Ma már ők is családot alapítottak, unokák veszik körbe Pannuskát. Ahogyan a gyermekei iskolába jártak, részt vett az akkori szülői munkaközösség munkájában.
Amikor a gyerekei felnőttekké váltak, beköltöztek Jászágóba, Hunyadi utcában épített saját házukba. Mozgásában korlátozta a sok munkaközben kialakult betegsége, mégis úgy gondolta, hogy megpróbálja megszerezni a nyugdíjhoz szükséges munkával töltött éveket. Elment hát dolgozni az akkor még Orionnak nevezett gyárba, Jászfényszarura. Innen ment nyugdíjba, úgy hogy leszázalékolták.
1992-ben úgy döntöttünk néhányan, hogy megalapítjuk az Ágóiak Baráti Egyesületét, hogy feltárjuk a település hagyományait, megőrizzük és átörökítsük. Lengyel Sándorné az alapítók közé tartozik, és a választmány tagja, az egyesület háziasszonya. Feladatát mindig pontosan, odaadóan végzi. Nem tudunk olyat kérni, amiben ne segítene. A lényében van segítés készsége.
1995. január 15-én alakult a Jászágói Népdalkör, alapítása óta tagja, s szorgalmasan tanulja, énekli a gyönyörű népdalokat.
Hosszú éveken át végzett, kitartó, önzetlen, szorgalmas munkájáért az Ágóiak Baráti Egyesületének Választmánya javasolja a „Jászágóért” kitüntetés odaítélésére.

Jászágó, 2010. május 25.

ÁBE Választmánya nevében

Előterjesztés

Tősér László, 1945. november 22, Gyöngyös.......

1945.november 22-n Gyöngyösön született. Édesanyjának Urbán Franciskának egyedüli gyermeke. Általános iskolai tanulmányait Jászágón végezte. Később szakmát tanult, a helybeli Bordás Lajos műhelyében kovácsinasnak állt. A szakma elsajátítását az ugyancsak jászágói Szántó Bálint bácsi kovács műhelyében fejezte be. Ezután a helyi termelőszövetkezet gépműhelyében vállalt munkát, és itt dolgozott egészen nyugdíjas koráig, illetve még azután is. Munkatársai elismerték szakmai tudását, örömmel fogadták segítőkészségét. 2008-ban vonult végleg nyugalomba.
Megismerkedett a feleségével Dobos Edittel, akivel 1968-ban kötöttek házasságot, bár az előzmények nem voltak biztatóak, hiszen a lakodalom előtt két héttel behívták katonának. Közös életüket a szülői házban kezdték, majd megkezdték saját otthonuk építését, ahol kialakításra kerültek mindkettőjük szakmájához szükséges műhelyek is.
Két gyermekük született: Edit 1970-ben, László 1972-ben, akiket nagy szeretetben neveltek.
Talán azért is mert munkája során hamar találkozott a tűzzel, szakmai ismereteit pedig az akkori tűzoltó parancsnoktól sajátította el, már húsz éves korától azaz 1965. március 20-tól folyamatosan tagja a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek.
A tűzoltás nem egyszerű feladat, precízséget, pontosságot ,empátiás készséget igényel, mert együtt kell tudni érezni a bajbajutottakkal, menteni az életet, az értékeket, mintha a sajátunkat mentenénk. Meggyőződésem, hogy miden egyes tűzesetre a mai napig emlékszik. Társait mindig nagy nyugalommal irányította, a mellette dolgozóknak biztonságot sugallt. A ranglétra valamennyi fokát végigjárta, először szakaszvezető, majd 1982 -től parancsnokként irányítja a helyi önkéntes tűzoltó testületet. Az egyesület fennállása óta részt vesznek a térségi tűzoltó versenyeken. A felkészülés alaki és tartalmi gyakorlatot is kíván. Jó alkalom a test edzésére, mert a tűzoltóknál fontos a mindenkori készenléti állapot. Minden versenyen becsülettel helytálltak csakúgy mint a településen lévő tüzek oltásánál. Vonultak lakástüzet oltani, erdőtüzet megfékezni, villámcsapás után gazdasági épületet menteni. Talán a legmegrázóbb az volt, amikor 1992-ben egy lakástűz feltárása során egy elszenesedett holttestet találtak.
A tűzoltók mindig hadra foghatók, belvíznél, árvíznél, közúti baleseteknél egyaránt segédkeztek, nem csak helyben hanem más településeken is. A parancsnok úr szereti a fiatalokat, a közösségeket. Több, mint három évtizede készül együtt velük a tavaszköszöntő tábortűzre, s míg késő éjjel a fiúk májfák állításán munkálkodnak, ő várja, hogy hamvadjon a tűz.
Tősér Lászlót eddigi élete során végzett tűzoltó és közösségi munkájáért Jászágóért kitüntetés odaítélésére javaslom.

Jászágó, 2010. május 25.

Fehér János, Hatvan, 1949. május 28…………

Édesapja Fehér János asztalos mester volt, édesanyját Móczár Máriának hívták. Egyedüli gyermekük volt. Kései gyermekként 1949. május 28-án érkezett az iparos családba. Nagy szeretettel nevelték.

Általános iskolai tanulmányait Jászágón végezte, majd édesapja nyomdokaiba lépve asztalos szakmát szerzett. Így öröklődött apáról fiúra a szakma, a fa szeretete. Középiskolai tanulmányait a Jászberényi 606-os szakmunkásképzőben végezte, 1966-ban szakmunkás vizsgát tett. Gyermekkorában kíváncsisággal fordult a világ felé. El is határozták Petrányi Pistával és a hasonló korú pajtásokkal, hogy a patakon lehajóznak a Fekete tengerre. Az elgondolást tett követte. Mariska néni mosóteknőjét menten felszentelték, levitték a patakra. Jól eltelt az idő, s a barátok szépen hazaszállingóztak. János maradt egyedül a hajón. Azonban édesanyja őt is megsokálta, kiment a patakhoz, s a bedagadt mosóteknőt taligán kellett hazafuvarozni. Így ért véget a világjáró nagy kaland, amelyből biztosan több is volt.

Az 1960 évektől alapító tagja volt a Jászágói Honismereti Szakkörnek, s közösen készültek az ún. fény ünnepére, melyhez elkészítette édesapja a szekrényt, az ifjabb Fehér János pedig segített a gyűjtésben, elrendezésben. A honismereti szakkörben szorgalmasan tevékenykedett, részt vett sok ezeréves emlékek feltárásában.

1970 március 28-án megnősült, felesége Tóth Aranka. Az ifjú asszonyt a szülői házhoz vitte. Közben azonban bevonult katonának Budapestre, majd Kecskemétre helyezték, s innen is szerelt le.

Olyan a szakmai érzéke, hogy ha valami hibát meglát, nem hagyja nyugodni, még meg nem javítja.

Engedjék meg, hogy egy ifjúkori személyes élményt megosszak a jelenlévőkkel: Hasonló korúak vagyunk. Amikor katona volt mi akkor építkeztünk. Jó barátságban voltak, s vannak most is a férjemmel. Eltávozásra jött, amikor betért hozzánk, s meglátta a frissen beállított ajtókat, s rögtön el is mondta a véleményét, hogy a gyönyörű kétszárnyas ajtókat nem lehet bezárni, mert el vannak vetemedve. A férjemmel csak hűledeztünk, hogy most mi lesz? Azt mondta nincs nagy baj, mert azt egy jó asztalos helyre tudja hozni. A párom megragadta az alkalmat, hogy mi lenne, ha most ez a jó asztalos megcsinálná. Ráállt, otthon igazából nem igen volt az eltávozás alatt, de a mi ajtóinkat beékelte, mai napig viselik a keze nyomát. Mi is hálásan gondolunk rá azóta is. A család természetesen bővült, 1972-ben született lánya Aranka, majd őt követte a fiuk 1977-ben János Kornél.

A leszerelés után 1978-ig karbantartó asztalosként a Jászberényi Rádió Állomáson dolgozott. Ezt követően itthon tevékenykedett. 1980-ban mestervizsgát tett. A mestervizsga tárgyát tartalmazó rajzait, mesteri oklevelét 1989-ben rendezett falunapi kiállításon mi is bemutattuk.

A fa mellett szeret a vassal bánni is, ezért néha vasas munkát is végez, vagy leköti a figyelmét a különböző szerelő munka is.

1989-ban vadász vizsgát tett, s megvalósult élete egyik nagy álma, vadász lett. Az állatokat szereti, ápolja, gondozza, nem csak szórakozva lelövi. Tesz is értük, hiszen Jászfényszarui Vadásztársaság tagjaként a szaporulat kezelése is a feladatuk.

2010-től nyugdíjas, ugyanakkor tevékeny ember.

Munkáját igényesen, szakértelemmel végzi.

Sok jászsági, közöttük jászágói házhoz, kerítéshez készített faanyagot. Munkájával gyakran segítette s szervezeteinket, intézményeinket, önkormányzatunkat. Hogy ne csak a munkái beszéljenek róla, Jászágó Község Önkormányzata a következő döntést hozta:

75/2011. (VIII.23.) számú határozat:

( „Jászágó Községért” c. kitüntetés odaítéléséről Fehér János részére)

A jászágói felnőtt szervezetek támogatásáért, az itt élő gazdálkodó embereknek nyújtott segítségért, a helyi honismereti és hagyományőrzés területén végzett munkájáért

Jászágó Község Önkormányzata Fehér Jánost Jászágó Községért Kitüntető Díjban részesíti.

A díj mellé húszezer forint értékben tárgyjutalmat                adományoz.

A díj átadására a Falunapi ünnepi rendezvényen 2011. augusztus 27-én kerül sor.

A díj nem fizettség, csak elismerés, örömmel tesszük. Kívánjuk, hogy még sokszor segítse szervezeteinket, intézményeinket mindannyiunk örömére. Kívánok a magam és az Önkormányzat nevében jó egészséget, hosszú, nyugodt életet kívánok!

Gratulálunk!

                                                                                       vissza

Guba Béla, Jászárokszállás , 1942. június 06……..

Apukáját szintén Bélának hívták, édesanyja Kaszab Irén volt. Öt gyermeket neveltek, három fiút és két leányt. Béla harmadikként érkezett a családba 1942, június 6-án. Örömmel fogadták, szeretettel nevelték testvéreivel együtt. Gazdálkodó család volt az övéké, elsősorban állattartással foglalkoztak. Az idős Guba Béla nagyon értett a lovakhoz, s a gyerekei közül az ifjabb Béla is örökölte ezt a képességet. Már kisgyermekként megtanult lovagolni. Úgy gondolom, hogy innen ered az állatok, különösen a lovak szeretete.

Általános iskolai tanulmányait Jászágón végezte, majd annak befejezése után állattenyésztési szakmát szerzett. Az együttérzést, a segítőkészséget a családban tanulta, hiszen cukorbeteg édesanyját ápolta, naponta injekciózta. Az állatok mellett szeretett gazdálkodni, szerette a gazdaságban a rendet. Nagyon szorgalmas fiatalember volt. Volt szőlőjük, szépen gondját viselte, metszette, kötötte, permetezte. Koronaakáccal bekerítette, és a saját maga által készített kasza-szerű eszközzel a tövises akácot sövénnyé formálta.

Tápiószecsőn volt katona, az 1960-as évek elején. Akkor még nem volt könnyű az utazás, de számára nem jelentett gondot, mert ha hosszú eltávozást kapott felült a kerékpárjára és hazakerekezett.

A Jászberényi Állami Gazdaságban dolgozott, a mén- telepen. Tehát életének egy hosszú szakaszán lovakkal foglalkozott továbbra is. Annyira kötődött a lovakhoz, hogy még sportnak is ezt választotta, hiszen a Jászberényi Lovassport Szakkör színeiben versenyzett, s díjugratásban nyerte a máig megőrzött díjait. Gyakran jegyzi meg még ma is, hogy százszor leestem a lóról, de százszor vissza is ültem.

1967, november 25-én Katalin napján kötött házasságot Kovács Katalinnal. A Gubák sorára vitte az ifjú asszonyt. Ekkor még mindig Jászberényben dolgozott. Azonban a családalapítás komoly szándék volt, s építkezni kezdtek. Mire megérkezett a harmadik generációs Guba Béla, már beköltöztek az új házba Jászágón, a Petőfi u. 28.sz. alá.

Ekkor munkahelyet is váltott, hazajött dolgozni a Kókai Termelőszövetkezetbe. Majd a nélkül, hogy munkahelyet változtatott volna a Jászárokszállási Kossuth Mezőgazdasági

Termelőszövetkezetbe került, s innen ment nyugdíjba is.

Kell egy családba másik gyermek is, meg is érkezett 1975 karácsonya előtt Katalin nevű kislányuk.

Gyermekeiket szeretettel, odafigyeléssel nevelték. Szívesen segít a körülötte élőknek, sokszor megeteti a szomszédok állatait, ha kérik.

Sokszor megserdítette már a pörköltes bográcsot is, hogy mióta, hányszor nem is tudom.

Főzött a fogathajtóknak, a Vöröskereszt Szervezetnek, az Önkormányzatnak. Nem számoltuk, hogy kinek, s hányszor, de hogy el ne felejtsük, s emlékezetünkben ne csak a főztjének ízét őrizzük meg, hanem őt magát is, Jászágó Község Önkormányzata a következőképpen döntött:

76/2011. (VIII.23.) számú határozat:

( „Jászágó Községért” c. kitüntetés odaítéléséről Guba Béla részére)

A jászágói felnőtt szervezetek támogatásáért, az itt élő embereknek nyújtott segítségéért, élete során végzett munkájáért

Jászágó Község Önkormányzata Guba Bélát Jászágó Községért Kitüntető Díjban részesíti.

A díj mellé húszezer forint értékben tárgyjutalmat               adományoz.

A díj átadására a Falunapi ünnepi rendezvényen 2011. augusztus 27-én kerül sor.

A díj nem fizettség, csak elismerés, örömmel tesszük. Kívánjuk, hogy még sokszor serdítse meg a pörköltes bográcsot, mindannyiunk örömére. Kívánok a magam és az Önkormányzat nevében jó egészséget, hosszú, nyugodt életet.

Gratulálunk!                                                                    vissza